Akkor most ez jó, vagy rossz? Ez is, az is. Jó, mert nem halnak bele, rossz, mert a gyártó akár tönkre is mehet.
Emlékszik? Az egyik legnagyobb üdítőgyártó büszke volt, amikor "kicsit mérgezőnek" találták palackjait, hiszen gyorsan és pontosan meg tudta mondani, hogy honnan mit kell visszahozni a polcokról.
Mit eszünk ma?
Az elmúlt évek hazai botrányai (paprika, hús, akármi...) erőteljes hangon hívták fel a figyelmet a termékkövetés fontosságára. Elsősorban az ital és élelmiszeripar számára fontos tanulságok váltak mindannyiunk, mint fogyasztók számára nyilvánvalóvá, de a kör más iparágakat is alapvetően érint, gondoljunk csak arra az autóra, amelyben nap mint nap ülünk.
Vajon tudja-e a gyártó pontosan, hogy milyen alapanyagból, ki által, mikor gyártott alkatrészek vannak benne? Ha valami gond van a beszállított alkatrészekkel, tudják-e, hogy azok melyik késztermékbe (jelen esetben gépkocsiba) kerültek, kerülhettek beépítésre? A válasz: igen. Egyébként nagyon súlyos következményekkel - hírnévromlás, törtvényi szankciók, végül a fogyasztók elpártolása – kell a gyártóknak szembenézni. Vagy esetleg vannak olyan gyártók, ahol ez nem vagy csak igen nehézkesen működik? Az adatok rögzítése, összegyűjtése, feldolgozása és visszakeresése manuálisan történik? Ez elképzelhető.
Kétszer ad, aki gyorsan ad.
Az intelligens termelésmenedzsment egyik alapvető funkciója éppen a gyors válaszadás támogatása. A termékkövetés alrendszer képet ad a termékek üzemen belüli aktuális mozgásáról, biztosítja a termékek genealógiájának (születésének) riportozását. Az átfogó termékkövetés és genealógia biztosítja az alapanyagok és a gyártási feltételek teljes nyomon-követhetőségét minden gyártott termékre.
Egy tipikus gyártási folyamat genealógia képernyője azonnal átlátható, vizuálisan megfogalmazott módon mutatja be:
- az egyes készülékek valós idejű állapotát
o a gyártott terméket, a megrendelést, amelyre készül, a lot vagy sarzs azonosítót
o az állásidőket, a selejteket, a kész, illetve hibás darabszámokat, a készülék-kihasználást
- a készülékek közötti anyagáramlást, vagyis „miből mi lesz?”, illetve más készüléket alapul véve, „mi mibe épül be?”
- az elkészült termékeket és azonosítóikat, valamint minősítési eredményüket.
A termelési képernyőn a teljes rendszer anyagáramlása is áttekinthető, míg további képernyőkön navigálva elérhető az úgynevezett COA (Certificates of Analysis) riportgenerátor, amellyel a felhasználó megrendelője számára automatikusan generálhatja a termék- és minőségi bizonylatokat.
Az intelligens termelésmenedzsment használata így nagyobb bevételt biztosít a vevői elvárások és a törvényi előírások fokozott kielégítésével, a termékek genealógiai riportjainak használatával:
• Termékek és anyagok követése a teljes gyártási életciklus alatt
• Minősítési bizonylati riportok gyors fejlesztése és nyomtatása
• Visszahívások és karantén feltételek limitálása
• Gyorsabb válasz a vevői észrevételekre
Tapasztalatunk szerint a válaszidő - amikor a reklamáció beérkezik, illetve amikor megtaláljuk a beépüléseket - nagymértékben függ az alkalmazott módszertől. Egyik megoldásunk felhasználójának külföldi gyárában a hagyományos papírra rögzített, iratrendezőben tárolt adatokból keresik vissza a problémás eseteket. Ez átlagosan 2 nap alatt történik meg, és csupán erre a célra egy hatfős osztályt hoztak létre.
A hazai testvérüzemben az iTrack használatával mindez 1-2 perc alatt megoldódik. Mit jelenthez ez pénzben, emberéletben egy kritikus iparág esetén? Csak emlékeztetőül: az EU előírások szerint a visszahívással kapcsolatos akciókat, az érintett termékek körét 6 (!) órán belül be kell fejezni.
És Ön mit gondol erről? Én épp a minap jártam egy hazai gyártónál. Megkérdeztem, tudják, mit, mikor ki gyártott? "Persze - hangzott a válasz - pontosan felírunk mi mindent, meg kinyomtatjuk a grafikonokat." És hová teszik? "Hát a szekrénybe." És milyen gyorsan találják meg a keresett adatot? "Nagyon gyorsan, hiszen tudjuk hová tettük -mondták. Hazajöttem.
